IFJÚSÁGI ÖKÖLVÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, JEREVÁN
2023-05-05 17:50:59
Véget ért a jereváni ifjúsági Európa-bajnokság és szerencsére a Halker-KirályTeam kiválósága, Horváth Laura is érdekelt volt a végjátékban. Laura két megnyert mérkőzéssel a háta mögött lépett ringbe a döntők napján és egy csillogó ezüsttel térhet haza.
Horváth Laura élete legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy a döntőbe jutott, miután nagy bravúrral meg tudta fordítani az elődöntőjét, szinte lehetetlen helyzetből. A tavalyi ifi vb-n is szereplő tehetségünk az oroszok veretlen junior Európa-bajnoka, Karina Korobova ellen meccselt az aranyéremért, és a nagy rutinbeli különbség ellenére felvette a kesztyűt, nemcsak képletesen értve. Laura a harmadik menetben ismét a legjobbját nyújtotta, és az orosz ökölvívó akkor többször is bajba került. Ez nem volt elegendő a mérkőzés megfordításához, de Laura ezüstérme messze eddigi legjobb eredménye.
„Laura bátran, harcosan küzdött a sokkal rutinosabb orosz ellen. A harmadik menetet el is hozta, jobb kondiban volt, mint ellenfele. Arannyal felérő ezüst az övé! Köszönettel tartozom a felkészítő edzőnek Ráth Miklósnak is, hiszen fantasztikus munkát végeznek otthon!” - foglalta össze a döntős napot követően Laura teljesítményét Seres Attila.