2024. október 11-21. között került idén megrendezésre az U-23-as Ökölvívó Európa Bajnokság, melynek idén a bolgár főváros, Szófia adott otthont.
A kontinensviadalon való részvételre három versenyzőnk vívta ki a jogot, a Halker-KiralyTeam csapatából ezúttal három lányunk képviselte a magyar színeket:
48kg-ban Szeleczki Lilla
52kg-ban Horváth Kármen
54kg-ban Horváth Laura
A lányok edzője, Ráth Miklós értékelte a három hölgy szereplését:
"Laura volt az első ringbe lépőnk az EB-n, aki nagyon nehéz sorsolást kapott, hiszen az ellenfele Mackie Lauren volt, az angol csapat egyik legjobbja, aki màr boxolt VB és EB döntőt is.
Ennek ellenére Laura nagyon bátran,harcosan boxolt. Cseppet sem képviselt alárendelt szerepet. A pontozás nem igazán tükrözte hűen a meccs képét, hiszen az angol lánynak igencsak meggyült a baja a korábbi ifjúsági EB ezüstérmesünkkel. Úgy gondolom ezen a mérkőzésen Mackie nagyobb rutinja döntött.
Második ringbe lépőnk Szeleczki Lilla volt. Első mérkőzésén az idei évben a több nemzetközi tornát is nyert Grúz Ismailova Rahiba volt.
Lilla az elvesztett első menet után sikeresen megfordította a mérkőzést. Okosan, taktikusan boxolt és egy jelentős “skalpot” gyűjtött be Rahiba legyőzésével, ami már elődöntőt, tehát biztos érmet jelentett számára.
Az elődöntőben az Ír Irving Carleigh-el csapott össze, ahol sajnos pontozással alul maradt Lilla. Ezen a mérkőzésen is nagyon jól boxolt, de sajnos ez most kevés volt a győzelemhez.
Lilla így egy nagyon szépen csillogó bronzéremmel zárta az EB-t!
Kármen első ellenfele a hazai pályán ringbe lépő Khabbas Tala volt. Előzetesen arra számítottunk, hogy csöppet sem lesz könnyű ez a mérkőzés, mivel a 21 esztendős bolgár lány rutinosabb Kármennél. Ennek ellenére Kármen fantasztikus küzdeni akarással és tűzzel, valójában esélyt nem adva győzte le ellenfelét, mégpedig egyhangú pontozással! Ezzel a győzelemmel Kármen is már megszerezte a hőn áhított érmet.
Az elődöntőben aztán a törökök egyik kiválósága, Sokuksu Ganze - a tavalyi Európa bajnok - következett.
Kármen az első menetet okosan, taktikusan boxolva meg is nyerte, aztán sajnos fejben elfaradt és nem tudta már hozni a 2. és 3. menetben azt a teljesítményt, amit az elsőben. Egy szoros mérkőzésen pontozással alul maradt, így Kármen bronzéremmel végzett az első U23-as Európa bajnokságán."
Ráth Miklós edző a két bronzérmet hozó kontinensviadalról szóló beszámolóját az alábbi gondolatokkal zárta:
"Elégedett vagyok a lányok jelenlegi teljesítményével, hiszen mindent megtettek a győzelemért minden mérkőzésükön. Büszke vagyok a tanítványaimra! Azt gondolom, hogy sok sikert fognak még elérni a jövőben!"
Magyar Ökölvívó Szakszövetség / Hungarian Boxing Association
Köszönjük támogatóinknak!


Sólyom Truck Kft.
