Turkish Open 2019, Antalya (TUR)

 

 

 

 

 

 

 

Turkish Open 2019, Antalya (TUR)

 

Harmadik éve került a legnívósabb sorozatba, a WAKO World Series nyolc állomásos Világkupa sorozatába a Turkish Open, azonban ez volt az első alkalom, hogy a Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia is részt vegyen a rangos megmérettetésen. Antalya-ban 27 nemzet, közel 2500 nevezésével zajlott a viadal, aminek több mint 90%-a török volt.

A hosszú autóútra való tekintettel a csapat a verseny előtti napon érkezett a helyszínre, hogy kipihenten lépjenek tatamira. Jároszkievicz Krisztián csapatvezető/edző csupa győzelemre esélyes, rutinos versenyzővel vágott neki a nehezített kalandnak, hiszen az ellenfelek döntő többsége helybeli volt, akárcsak a versenybírók.

A többszörösen nehezített pálya sem állíthatta meg a világversenyeken edződött rutinos Világbajnokainkat. Loós Dominik remek teljesítményével a torna legeredményesebb versenyzője lett, négy győzelmet ért el! Nagy Henrietta a két egyéni súlycsoportos győzelme mellé a a Grand Champion trófeát is begyűjtötte.

A sok nevező között a KirályTeam 10 fős csapata eltörpült ugyan, de mégis megnyerték a klubok közötti éremtábla elsőséget! Király István Mesteredző tanítványai 14 arany, 6 ezüst és 2 bronzérmet nyertek a 3rd Turkish Open-en!

 

Gratulálunk!

 

Aranyérmesek:

Loós Dominik, kadet 2 -57 kg (pointfighting)

Loós Dominik, kadet 2 -63 kg (pointfighting)

Loós Dominik, junior -57 kg (pointfighting)

Loós Dominik, junior -63 kg (pointfighting)

Maruscsák László, junior -63 kg (light-contact)

Busa Gabriella, senior -52 kg (full-contact)

Murvai Lívia, senior -55 kg (pointfighting)

Murvai Lívia, senior -60 kg (pointfighting)

Fésű Lajos, senior 69 kg (light-contact)

Fésű Lajos, senior -74 kg (light-contact)

Nagy Henrietta, senior -70 kg (pointfighting)

Nagy Henrietta, senior +70 kg (pointfighting)

Veres Alex, senior -84 kg (pointfighting)

Nagy Henrietta, senior Grand Champion (pointfighting)

 

Ezüstérmesek:

Maruscsák László, senior -63 kg (light-contact)

Bálint Zoltán, senior -74 kg (kick-light)

Veres Alex, senior -79 kg (pointfighting)

Juhász Ábel, senior +94 kg (pointfighting)

Senior pointfighting csapat

Veres Alex, senior Grand Champion (pointfighting)

 

 

Bronzérmesek:

Murvai Lívia, senior -55 kg (kick-light)

Jároszkievicz Krisztián, senior +94 kg (pointfighting)